Felújították a temetőben a láncos kört

Az önkormányzat folyamatos fejlesztéseket hajtott végre 2014 óta a temetőben, hogy a látogatók méltó környezetben emlékezhessenek elhunyt szeretteikre. Eddig felújításra került a régi ravatalozó előtti tér, a ravatalozók, a kerítés, papi parcellát alakítottak ki és harminc kandelábert állítottak fel.

A fejlesztések a jövőben is folytatódni fognak a temetőben, fontos ugyanis számomra, hogy a kilátogató győriek méltó környezetben emlékezhessenek meghalt hozzátartozóikra, s az emberek lelke megnyugodhasson.

A most felújított láncos kör elhanyagolt állapotban volt. A kör aszfaltos útját felbontották, helyére 300 négyzetméteren igényes térburkolat került. A körtér belső részén levő régi oszlopokat, láncokat elbontották, helyükre a mai kor igényeinek megfelelő oszlopok és láncok kerültek. A kör belső részén egy fa keresztet állítottak fel, amelyet dr. Veres András győri megyéspüspök szentelt fel.

„A kereszt azt üzeni nekünk, hogy a halál nem félelmetes valóság, egy ajtó bezárul a földön, egy pedig kinyílik a mennyben” – fogalmazott dr. Veres András.

Felújították a nádorvárosi temetőben a "láncos" kört

Megújult a "láncos" kör néven ismert kis tér a nádorvárosi temetőben. A kör belső részén felállított fa keresztet dr. Veres András győri megyéspüspök szentelte fel.A fejlesztések a jövőben is folytatódni fognak a temetőben, fontos ugyanis számomra, hogy a kilátogató győriek méltó környezetben emlékezhessenek meghalt hozzátartozóikra, s az emberek lelke megnyugodhasson.

Közzétette: Dr.Dézsi Csaba András – 2019. december 13., péntek

Kapcsolódó bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük